"A fényképen mindig két ember van. A fényképész és a néző."
Ansel Adams
Üres az égbolt!
A kültéri fotók legnagyobb részén megjelenik az égbolt. Sok estben csak a háttérben, a kép egy kis szeletén. De vannak olyan képek, amelyeken hangsúlyos szerepet kap. Egy tájkép esetén a fotó harmadát, felé vagy még többet is elfoglalhat. Nem mindegy, hogy az az ég, hogy néz ki a fotónkon.
Egy homogén, kék ég unalmassá teszi képünket, és a kép nagy részét elfoglalva semmi információt nem hordoz. Rosszabb a helyzet, ha ez az ég még csak nem is kék, erős napsütésben szinte fehér, ami könnyen kiéghet, vagy borús időben jellemtelen szürke.
Bár a kép szaturációban gazdag, az ég homogén kékje egyhangúvá teszi a fotót. Néhány felhő sokat dobna rajta.
A téli, borús időben az égen a felhőréteg összefüggő de nem látható, csak homogén, egyhangú. A kevés fénytől a színek is elég laposak, a fotó kontraszttalan lesz.
Amennyiben egyhangú, unalmas az égboltunk próbáljunk meg úgy fotózni, hogy az a fotón minél kevesebb területet foglaljon el. Ha erre nincs lehetőségünk, vagy fontos, hogy hangsúlyos legyen az égbolt, akkor válasszunk olyan időszakot, amikor látványos felhők törik meg az eget. Borult idő esetében is próbáljunk meg akkor fotózni, amikor kirajzolódik a felhőzet textúrája.
Ha látványos, különféle alakzatban játszó felhők színesítik az eget, akkor az remekül feldobja fotónkat, ráadásul a fehér felhők mellett az ég is sokkal kékebb és színpompásabb lesz. Ha borult az időjárás, akkor sem mindegy, hogy egy homogén szürke eget látunk, vagy a szürke számtalan árnyalatában játszó változatos felhőket, ami így kellően komor hangulatot tud adni fotónknak.
A megfelelő napszak kiválasztása is hasznos lehet. A tűző nyári délután nem a legjobb választás, ahogy egy borult téli késő délután sem. Próbálkozzunk meg az arany óra, kék órában vagy ezek közelében fotózni.
Figyeljünk arra, hogy merről süt a nap. A legjobb, ha oldalról érkezik, és egy súrlófényt ad a tárgyaknak, képi elemeknek.
A változatos formákban játszó felhőzet érdekesebbé teszi a fotón domináló égboltot. Az ég kékje jobban érvényesül. A felhők mögül érkező napfény a fehér felhőkön árnyékokat rajzol, amitől izgalmasabb lesz.
tippek
Az erősen felhős, borult idő ellenére az égbolton a felhők textúrája kirajzolódik. Az átsütő nap fénye a szürke egyhangúságba egy kis színt varázsol, és a komorságot is megtöri.
Naplementében remek sziluettes képeket készíthetünk. Próbáljunk meg érdekes alakzatokat, embereket a képre komponálni, ami megtöri az unalmas naplementét. Egy felhős ég naplementében igazán impozáns látványt tud nyújtani, de a legtöbb esetben, amit szabad szemmel csodásnak látunk, azt lefotózni már kevésbé érdekesen tudjuk. Próbálkozzunk minél látványosabb képet kihozni a naplementénkből. De figyeljünk arra, hogy az ezredik naplementés fotó már elég elcsépelt, és unalmas lesz.
Naplementés, esti fotókhoz ne válasszunk túl késői időpontot, hiszen az ég ekkor már fekete lesz fotónkon. Egy esti városfotó is sokkal szebben mutat, ha az ég még sötét kék színekben játszik, de a város fényei már világítanak. Kevesebb fényben már hosszabb záridőre lehet szükségünk. Ebben az esetben mindig használjunk állványt, hisze ez segít elkerülni a bemozdulást, elmosódást.